Melessë – Szerelem - 2. fejezet

"Mert a szerelmet mindenki megérdemli. Még ha rövid időre is."

Romantikus, Dráma

Legolas x Saját Szereplő

Cím: Melessë – Szerelem

Író: Rozmaring ~ Salvi

Korhatár: NC-17

Fandom: Gyűrűk ura – A Gyűrű szövetsége

Párosítás: Legolas x Saját szereplő

Hossz: 4 fejezet

Íródott: 2011. 04. 02. – még íródik

Figyelmeztetések: slash, erotikus tartalom

Műfaj: dráma, romantikus, fantasy

Az idegen szavak jelentése a fejezet végén található.

2. fejezet

- Nirwe!

Kipattantak a szemeim, és Glorfindellel találtam szembe magam, aki kissé koszosan, és aggodalmas arccal várta, hogy felkeljek.

- Glorfindel. Mi történt?

- Megérkezett a Gyűrű.

Aggódva húztam össze a szemöldököm, és úgy vizslattam Glorfindel fáradt szemeit.

- Most nemrég érkezett meg. A Gyűrű hordozója épphogy nem halt meg. Elrond ápolja. Azonban a lovam kimerült, és a gázló védelme beindult. Helyre kellene rakni, és elkelne a segítséged.

Ebben a percben Legolas rontott be a félig nyitott ajtómon.

- Oh, sajnálom. Nem szerettelek volna megzavarni titeket.

- Semmi baj, Legolas. Ő itt Glorfindel. Glorfindel, Zöldlomb Legolas – mutattam be őket egymásnak, majd újdonsült társam felé fordultam, hogy hozzá intézzem a szavaimat. – Ha nem lenne baj, Glorfindellel lenne elintéznivalónk. A Gyűrű megérkezett, és a Gázló kiöntött, ahogy a Kilenc át akart kelni rajta. Segítenem kell.

- Veletek tarthatok? Lehet, hogy a segítségetekre lehetek.

Kérdően néztem Glorfindelre, aki csak ránézett Legolasra, majd rám, és elmosolyodott, végül intett, hogy kövessük őket.

Kiemelkedtem az ágyból, és hagytam, hogy lehulljon fedetlen mellkasomról a takaró puha anyaga. Legolas elkapta a tekintetét rólam, de Glorfindel végigmért, és egy apró mosollyal elhagyta a szobámat.

Kiléptem az ágyból, és máris a barna ingemért nyúltam, hogy magamra kapjam, miközben szememmel a csizmámat kutattam, hogy azt is felvehessem. Végig magamon éreztem Legolas perzselő tekintetét, de hagytam, hadd nézzen.

Sietősen felöltöztem, majd kisiettem a szobából, magam mögött hagyva a még mindig bambám ácsorgó szőkét, és magamban derülve futottam Glorfindel mellé, aki egy mindent tudó mosollyal nézett rám, majd kezét felemelve a homlokomnak támasztotta az ujjait.

Beledőltem az érintésbe, és hagytam, hogy átjárjon a kedveskedés által érzett öröm.

- Indulunk?

Legolas hangja kiszakított a bódító állapotomból, és meglepődve vettem észre, hogy eddig mindig békés szeme enyhe bosszúságot tükröz. Glorfindel csak mosolygott, és tekintetét Legolaséba fúrta. Nem értettem, hogy mi történik, csak azt érzékeltem, mintha apró villámok cikáznának kettejük között. A feszültség szinte vibrált a levegőben.

- Gyertek. Minél hamarabb végzünk, annál jobb. Amint a Gyűrűhordozó felébred, Elrond összehívja a Tanácsot.

Mindkét társam bólintott, és sietősen indultunk el a gázló felé, ahol a Kilencek pusztítottak. Még ha csak Völgyzugoly védelmében is tört ki a folyó, el tudtam képzelni a terület romosságát.

Végül odaérve, fel kellett fedeznem, hogy minden képzeletemet felülmúlta, amit a Homály művelt a folyó partjánál.

A víz rendíthetetlenül csörgedezett tovább, de mintha bepiszkolódott volna, szürke volt, koszos. A part barna volt a sártól, néhol fekete, ahol pedig a lovak patája a földhöz ért elszenesedett, és kénszagú bűzt árasztott magából. A növények haldoklottak. Mindenhonnan a romlottság és a Homály szaga érződött.

- Nirwe, én segítek a növényeknek, addig te segíts a víznek. Éleszd fel. Ne hagyd, hogy örökre a Homály uralkodjon rajta!

Bólintottam, és sietősen a partra sétáltam. Legolas minden lépésemet követte, pár méterre lemaradva mögöttem, de rendíthetetlenül haladt, szinte éreztem a testéből áradó hőt és a szomorúságot, amit a pusztítás iránt érez.

Ahogy a vízhez értem, leguggoltam, és a tenyeremet a víztükörre simítottam, de rögtön el kellett rántanom, mert égetett, és mart. Viszont hallottam a természet halk sikolyát, ahogy megmentőért kiált. Hívtak engem.

- Legolas, segítesz? Ketten könnyebben végzünk.

Társam elmosolyodott, és ő is leguggolt mellém, szorosan a combomhoz simulva, és bal kezével megmarkolta a jobbomat, majd együtt fektettük összekulcsolt végtagunkat a vízre.

Halk szavakat mormoltam, miközben éreztem, hogy az összefont kezünkből gyengéd erő pulzál, és egyre erősödik. Lehunytam a pilláim, hagyva, hogy az érzések elárasszák a lelkem, és összekapcsolhassam a haldokló növényekével.

Éreztem magam mellett Legolast, a kellemes auráját, ami betöltötte a tópartot, és az energiája szabadon, mégis lágyan pulzált, és a kezünkhöz érve erősödött.

- Metta!

Az ajkaim között kiszállt a szó, kérő, parancsoló erővel, de ahogy kinyitottam a szemem, csak azt láttam, hogy egy rövid szakasz tisztult meg, majd azt is hamarosan újra befedte a Homály mocska.

- Nem megy. Ez túl nagy falat nekem.

- Dehogyisnem. Hagyd, hogy segítsek.

Legolas gyengéd mosolyt küldött felém, majd erősebben megszorította a kezem, és mostanra már vérvörösre színeződött ujjainkat visszafektette a bűzös vízre. Most ő kezdett el érthetetlen tünde szavakat kántálni. Én csak hagytam, hogy a szavak ereje magukkal sodorjon, és Legolas gyengédsége elcsábítson, rejtett fák közé, hívogatva, bűnre csalva. Én meg mentem, üldöztem a pulzáló szeretetet, ami körbefonta az alakomat, és kérdés nélkül hatol belém, elárasztva.

Kinyitottam a szemem, és Legolas fénylő kékesszürke tekintetével találtam szembe magam, amik áhítattal figyelték minden rezdülésemet. Ahogy jobban megfigyeltem, észrevettem, hogy alakunkat vékony fehér fonal hálózta be, és a víztükörre simított összekulcsolt kezünknél ezüstösen világít, megtisztítva az immár kék vizet.

Újra Legolas szemébe néztem, aki már lehunyta a szemét, csak az ajkain játszott egy utolsó mosoly. A szőke csipkeszegély elzárta a gyémántokat, viszont így is olyan intenzív maradt az egész lénye, mintha még mindig minden mozzanatomra figyelne.

Törékeny békénket Glorfindel zavarta meg, aki gyorsan, és hangtalan léptekkel érkezett mellénk. Guggoló alakunkat egyetlen pillantásával mérte fel, majd egy egykedvű mosoly után megszólított minket.

- Melima, Legolas, remek munkát végeztetek!

- Köszönöm, Glorfindel! – mosolyogtam az előttem álló tündére, míg Legolas csak mormogott valamit.

Glorfindel mosolya még szélesebb lett, és az ujjait újra a homlokomhoz érintette, kifejezve, hogy mennyire büszke rám, és szeret. Végül elvette a kezét, és újabb mosolyt villantott újdonsült társunk felé, majd szorgalmazta a hazautat.

- Egy perc, és én is megyek. Nyugodtan induljatok el.

Glorfindel megragadta a kezem, és maga után húzott, el Legolastól, aki kissé oldalra döntött fejjel szemlélte az immár kristálytiszta vizet.

- Gonosz vagy, Glorfindel! Direkt csinálod ezt!

- Mit is, Melima?

- Megtisztelő a kedvességed, de én Fairiët hívom Melimának, Glorfindel. És direkt kérkedsz Legolas előtt. Gonosz dolog. Neki csak én vagyok itt, ezt ne feledd! Ha folyton elcsábítgatsz tőle, egyedül marad.

- És mivel kérkedek?

- A kapcsolatunkkal. Azzal, hogy jó barátok vagyunk.

- Ó.

Láthatólag más választ várt tőlem, mert enyhén összeráncolta a homlokát. Végül mégis teljesen kisimult arccal pillantott rám és egy rendkívüli mód pimasz vigyorral nézett Legolasra, aki felénk lépkedett felemelt fővel, és kettősünket méregette.

Amint odaért mellénk, Glorfindel álmodozó kifejezéssel az arcán felém fordult.

- Me-lin-do, Nirwe?

- Hogy mi?

Alig akartam hinni a fülemnek, mikor kiejtette azt a szót a száján. A tündéknél ez a szó szent és sérthetetlen volt, és arra az egyénre használtunk, aki az örök társunk, akivel megosztjuk a Melessët, a szerelmet. Örökre, szétszakíthatatlanul.

A szó hallatára Legolas szemmel láthatólag megmerevedett, és ide-oda kapkodta közöttünk a tekintetét, keresve valamit, amit nem talált.

Nem értettem, hogy Glorfindel mire akart kilyukadni a szerető felhozásával, de mivel közeli barátságban állunk, így tudhatta volna, hogy ez a téma mindig is kényesen érintett. Híres voltam arról, hogy hiába a visszahúzódó, csendes jellemem, keresem az igazit, hajszolva a Melessët. Mind ez idáig sikertelenül.

- Melindo, Nirwe? Te már megtaláltad? Melessë? – kérdezte Legolas. Abban a percben azt hittem megértettem mire játszik Glorfindel. Azonban csalódnom kellett, mert közel sem értettem a szándékait.

- Nem. Glorfindel láthatólag jól szórakozik magába, megsértve az érzéseimet – fújtam az előttem állóra, igencsak zabos hangulatban.

- Ó, Melima, nem akartalak megsérteni.

Barátom arca bűnbánást tükrözött, de egy percig nem hittem neki. Aztán mikor a szemébe néztem, és megláttam a kimondatlan kérdést, behunytam a szemem egy percre, és kinyitva apró bólintottam, tudomására hozva, hogy felőlem rendben vannak a dolgok, de ezt még nem felejtem el egy ideig.

Legolas csendben álldogált mellettünk, és hol egyikünkre, hol a másikunkra nézett. Azonban én csak egy pillantásra méltóztattam, és megajándékoztam egy gyengéd mosollyal, majd visszafelé indultam, mert úgy éreztem, ha nem fekszem le huzamosabb időn belül, egy helyben alszom el. Legolas oszthatta a véleményem, mert mellém igazítva a lépteit, követett. Szorosan mögöttünk Glorfindel lépkedett a maga hangtalan módján, kecsesen.

Nagyot sóhajtottam, majd kitértem jobbra, hogy lerövidítsem az utat, de a Bruinen partján még megálltam egy pillanatra, és arcom a sápadt Nap fénye felé fordítottam, élvezve a cirógató meleg sugarakat a bőrömön.

Legolas újra szorosan mellém állt, közelsége egy pillanatra megdermesztett, de végül hagytam, hogy izmaim újra elernyedjenek, és átadjam magam a kellemes őszi levegőnek, és a Legolas testéből sugárzó hőnek. Az orromat csiklandozta a belőle áradó illat.

- Legolas, Nirwe, magatokra hagylak. Nirwe, remélem, még összefutunk, és nem több holdtölte után. Vigyázz a szívedre!

- Te is, Glorfindel.

Szemem régi barátomra függesztettem, majd ujjaim először a homlokomhoz, majd a számhoz emeletem, végül kinyújtott kézzel hagytam, hogy a tünde a sajátját az enyémhez nyomja, mire elárasztott a belőle áradó erő, végigbizsergetve a tagjaimat.

Lehunytam a szemem egy pillanatra, de még láttam, hogy Glorfindel Legolas mellé lép, és a fülébe suttog. Azonban könnyűszerrel meghallottam a szavait, de megszólalni nem tudtam.

- Legolas, vigyázz Nirwére. Ő egy olyan kincs, amit nem sok helyen lelsz meg.

Meglepetésemre Legolas csak elmosolyodott, és apró meghajlással nyugtázta a másik tünde szavait, majd felém fordulva a karját nyújtotta, és szemével a közeli erdő felé intett, ahova indultunk.

Elfogadtam a gesztust, és belé karolva indultunk tovább. Szelíd nyomással irányítottam a helyes irányba, meghagyva a látszatot, mintha ő vezetne. Tekintete a környéket pásztázta, testtartása egyre jobban megfeszült, mintha tartana valamitől.

- Mi a baj, Legolas?

Rám pillantott, szeme szomorúan villant meg, de nem szólalt meg.

Továbbgyalogoltunk, míg a főútra nem értünk, ám mielőtt kiléptünk volna az erdő homályos árnyékai közül, megszorította a karom, és közelebb húzott magához. Szemem az övébe mélyesztettem, de nem sokáig bírta a pillantásom kékesszürke gyémántjait, hamarosan szőke pillák rejtették el előlem. Végül a kimondatlan szavak helyett tettekkel mutatta meg, mit szeretett volna.

Homlokát az enyémhez döntötte, lehelete végigcirógatta az arcélemet, de ennél tovább nem mozdult.

Megfagyott bennem egy pillanatra a vér, de végül apró, darabos mozdulatokkal, felemeltem a kezem, és a tarkójára csúsztatva apró köröket írtam le a selymes bőrön, miközben hagytam, hogy az ujjaim beleakadjanak a puha tincsekbe. Ő utánozta a mozdulataim, így csakhamar vérem felforrt, és kissé kapkodva vettem a levegőt.

Soha nem éreztem még ehhez hasonló gyengédséget, és melegséget ilyen apró mozdulatok miatt. Az ujjai lágyan bizsergették végig a bőröm, még percek múltán is éreztem a kellemes meleget, ami arról a területről áradt, ahol megérintett.

Szeme rebbenve nyílt ki, és az enyémbe pillantott. Tekintete gyengédséggel volt teli, és olyan szeretettel pillantott rám, hogy azt hittem ott helyben sírva fakadok. Utoljára végigsimított az arcomon, ujjbegye leheletfinoman érintette a számat, majd megfordulva puha, könnyű léptekkel elsietett, a Tűz Csarnokán átvágva a szállása felé.

Sokáig néztem utána, ajkaim az érintése nyomán égtek. Tekintetem a távolodó alakját figyelte, végigkövetve a légies mozdulatait, meg-megfeszülő izmai játékát, és haja libbenő árnyát.

Végül sóhajtva indultam el én is a szállásom felé, átkozva és mégis örülve annak a napnak, mikor Zöldlomb Legolas betette a lábát Völgyzugolyba, és én megismerkedtem vele, vezetőjeként.

***

Csendes lépteimet hangos trappolás zavarta meg, majd egy mély, öblös hang, ami utánam kiáltott, de nem a nevemet. Azonban én nem törődtem vele, csak tovább siettem. Követőmet viszont nem tudtam lerázni, így a föld remegéséből érezhettem, hogy egyre közeledik. Közelednek. Határozottan több láb dobogása volt, amit hallottam.

Összehúzott szemmel álltam meg, mert a léptek hangja nem hasonlított a tündék könnyű, hangtalan járásához. Megtorpantam, és megfordultam, és abban a másodpercben ijedten kiáltottam fel.

- Megijesztettük – jelentette ki egyikük.

- Meg. Egy tündét.

- Megijesztettünk egy tündét.

- Egy tündét ijesztettünk meg! – kontrázott rá a negyedik.

- Nem fogják elhinni majd odahaza, mikor elmeséljük.

Alacsony törpök álltak velem szembe, szemük apró fekete gombok, vidáman csillogtak. Öten voltak, és mind rám meredtek, még mielőtt összenéztek volna, és hangos, mély hangú hahotába nem törtek ki.

Szemem rosszallóan szűkítettem össze, és mérgesen tekintettem rájuk, ám hatással egyikükre sem volt.

- Ha kinevették magukat a törp-urak, lennének szívesek elmondani, hogy honnan jöttek, és valamiben a segítségükre lehetek-e?

- Elnézést, tünde-uram, de nem sokszor esik meg, hogy megijednek tőlünk.

Nagy levegőt vettem, és egy pillanatra lehunytam a szemem, rendezve a gondolataimat.

- Völgyzugolyban nem sok törp mászkál, így életem során nem sok alkalmam volt a társaságukhoz. Az imént épp csak megleptek, miközben gondolataim között jártam.

- Akkor elnézést, mert megszakítottuk a gondolatmenetet. Én Glóin vagyok, ők itt mellettem, Gimli, Dwalin, Nori és Dori.

- Üdvözöllek titeket Völgyzugolyban. Én Nirwe vagyok. Segíthetek valamiben?

- Ha megmutatnád az utat, ahol Elrond urat megtaláljuk, megköszönnénk.

Játékos mosolyt villantottam rájuk, majd határozottan megindultam, és a hangos dübörgésből tudtam, hogy követnek. Halkan sóhajtottam, mert a törpék megjelenése Völgyzugolyban a Háború kezdetét jelentette. Magamban tudtam, hogy ez bekövetkezik, és már jó ideje bekövetkezett, csak eddig nem vettek tudomást róla se az emberek, se a tündék se a törpök. Most viszont a Homály itt liheg a nyakunkba, és szorul a hurok, így mindenki lélegzetvisszafojtva, vagy éppen zihálva kap a fejéhez. Háború van.

Halk léptekkel Elrond kapuja elé léptem, és tenyeremet a fához érintettem.

- Tünde uram. Ez lenne Elrond palotája? – kérdezte tőlem Gimli, és érdeklődve pillantott a fehér épületre.

Bólintottam. A kapu kinyílt, és Elrond lépett ki, mögötte Arwen haladt, aki mihelyst meglátott, felém indult, gyorslépésben.

- Nirwe! Szívem örül, hogy láthat. Szánnál rám néhány percet?

Újfent bólintottam, majd ujjaim a homlokomhoz érintve röviden meghajoltam mind Elrond, mind a törpök előtt, majd Arwen nyomába szegődve elsiettem.

A tündelány sokáig némán lépdelt, míg el nem értük a Bruinen vízesését, ahol az ezüst cseppek csilingelve koppantak a kövön. Ott megálltunk, és percekig csak figyeltük a víz hullámzását.

- Aragorn visszajött.

- Ó, Arwen! Hisz ez örvendetes hír!

Boldog mosollyal néztem rá, de csak egy szomorú pillantást kaptam válaszul.

- Mi a baj? Hisz nem erre vártál már régóta?

- Nirwe, ő elmegy! Itt hagy! Megint! A Gyűrűnek tovább kell mennie, ezt már megértettem apám szavaiból. És Aragorn vele tart, akárhová készül, s akárkivel.

Egyetlen gyöngyházfényű kövér csepp gördült ki a szeméből. Arca érzéketlen maradt, fehér márvány. A szívem sajdult bele a látványba. Egy percig elgondolkoztam, mit érezhet. Nem tudhattam. Nem kellett volna tudnom. Nem érezhettem ugyanazt.

De ekkor Legolas arca jelent meg előttem, és saját magam, ahogy könnyektől kísérve nézem, ahogy távolodik.

Némán léptem Arwen mellé, és karomat a hasa köré fontam, állam a nyakába temettem. Ő megfordult az ölelésemben, és még több kristálygyöngyöt eresztve áztatta el a felsőm. Vállai gyengéden rázkódtak.

- Maranwë, kedves. Gondolj arra, hogy ezzel valami jót teszel. Valamit, amivel megmented a világot. Aragorn sosem volt egyszerű ember. A szerelmetek sosem volt egyszerű. De ha a maranwë úgy akarja, kiállja a Homály s Sötétség idejét is. Bízz magadban, Arwen! Bízz Aragornban, és leginkább bízzál kettőtökben! A melessë örök időkre szól. Nem fogja hagyni, hogy az ostobák háborúja közétek álljon.

Torkom összeszorult a saját szavaimtól. Hazugnak éreztem őket, de Arwent láthatólag megnyugtatták, én pedig hagytam, hogy zaklatott lélegzete csillapodjon, és ellazuljon a karjaimban. A sós könnyek lassan az én szememet kaparták, de nem hagytam, hogy akár egyet is elhullajtsak. A képzetek, amik nemrég kínoztak, még mindig fölöttem lebegtek, mint egy bárd, csapásra készülve. Nem eresztettek, agyam zakatolt, szívem választ követelt.

- Nirwe!

Legolas hangja üdítően csengett, lelkem szomjazva itta be minden lágy rezdülését. Arwen megriadt a karjaim között, majd simán kiemelkedett satuként szorító markomból, és a felénk közeledő tündére emelte a tekintetét. Arca még mindig könnyektől volt maszatos, de tartása újra büszke volt s erőteljes.

Mikor szőke társam közelebb ért, lágyan rám mosolygott, és érdeklődve pillantott a lány felé. Szürke szeme egy pillanatra tompábban fénylett, de mihelyst rendezte magában a gondolatait, újra ránk nézett.

- Legolas, ő itt Arwen. Elrond lánya, a fogadott testvérem. Arwen, bemutatom Zöldlomb Legolast, Thranduil fiát. Apád a Tanácsba hívta, Völgyzugolybeli tartózkodása idején én vagyok kísérője és társa.

Arwen gyámoltalanul nézett fel a vele szemben állóra, de ő tartotta a szemkontaktust, csak egy picit hajolt meg előtte, majd visszanézett rám. Szeme elragadottságtól fénylett. Nem tehettem róla, arcomat halvány pír lepte el.

- Köszönöm, Nirwe, hogy meghallgattál. Szívem örül, hogy ilyen megértő barátra lelt benned. Köszönöm.

Gyengéd mosollyal válaszoltam a szavaira, majd kissé oldalra döntött fejjel figyeltem távolodó lépteit. Egyedül hagyott minket, így csak én és Legolas maradtunk a kis lugasban.

- Nirwe.

Hangjába beleborzongtam, és ahogy kiejtette a nevemet, jóleső melegség áradt szét a csontjaimban. Örökké el tudtam volna hallgatni a mélyzengésű, mézédes szavakat, amik csak nekem szólnának.

Megköszörültem a torkom, de hang nem jött ki rajta, csak valami szánalmas nyöszörgés, amitől Legolasnak felfelé kunkorodott a szája sarka, ahogy megpróbálta visszafojtani a jókedvű mosolyt. Huncutul csillogó szemekkel lépett közelebb hozzám, és magához húzott. Mellkasának ütközött a hátam, fejem a vállának koppant, de sem engem, sem őt nem zavarta. Csak a közelsége volt a lényeg, a bőréből áradó hő, és kellemes illat, a megrészegítő tudat, hogy velem van, engem ölel, halk szuszogása a fülemet nyaldossa.

Puha szája egy pillanatra a nyakam hajlatára tapadt, majd amilyen gyorsan, úgy illant el.

- Sajnálom.

Összezavarodtam. Nem értettem, miért kér bocsánatot.

- Miért?

- Mindenért. Kihasznállak.

Megdöbbentő volt a naivsága. Felkuncogtam, mire megmerevedett, de a karjait még mindig szorosan körém fonta. Mellkasában a szíve hevesebben dobogott.

- Aki itt kihasznál valakit, az inkább én lennék.

Órákig vitatkozhattunk volna az igazunkról, de mindketten hamar beláttunk, hogy makacsságunk nem tudja legyőzni egymást, így inkább hallgattunk. A lélegzetvételeket, a szívdobbanásokat, a ruha halk surranását egy-egy cirógató kézmozdulat után. Végül sóhajtva váltunk el, és én szembefordultam vele.

A szeme csillogott, ajkain félmosoly játszott. A délutáni bágyadt napfény megcsillámlott szőke haján, ezüstszürke színt kölcsönözve a selymes tincseknek. A krémszínű bőr apró gödörbe gyűrődött az arca két szélén a mosolygástól.

Egy pillanatra bennem rekedt a levegő, de végül kifújtam az oxigént, és a mellkasához bújtam. Itt a szavak kevesek voltak.

Felemeltem a fejem, és az arcához hajoltam.

Könnyű csókot leheltem az állára, majd feljebb haladva végigpusziltam az arca vonalát, a szemét, a szemöldökcsontját. Meleg levegőt leheltem a fülébe, aprót nyaltam a száján, majd újra meg újra megismételtem ezt a folyamatot, amíg azt nem éreztem, hogy teljesen ellazul, és szája határozott mosolyba görbül. Ekkora szájam az övéhez nyomtam, és kedvesen, melegen, fosztogatni kezdtem a rózsaszirmokat, harapdálva, lágy puszikat lehelve a megduzzadt ajkakra.

Kedveskedő játék volt, semmi fűtő szenvedéllyel, inkább kóstolgatás, keresgélés, ismerkedés.

Viszonozta a kutató mozdulatokat, szája aprót megnyílt, nyelvét kicsúsztatva megnyalta alsó ajkam, majd apró csókokkal halmozott el.

Egy két percre úgy éreztem elolvadok, vagy legalább lángra kapva hullok porrá az érzelmek melengető tüzénél, de két határozott kar, ami a derekamat ölelte, nem engedett. Közelebb húzott magához, csípőmet az övéhez nyomva. Szapora szívdobogását a sajátomon éreztem, ahogy bőre melegét a puha pamutingen át.

- Legolas…

- Tudom, Nirwe.

Dorombolva bújtam hozzá még közelebb, egy millimétert sem hagyva kettőnk között.

Szómagyarázat:

Melessë – szerelem

Fairië – szabadság

Melima – kedves, szeretnivaló

Calwa – szép

Metta – vég, befejezés

Melindo – szerető

Maranwë – sors, végzet

Folytatás